Gamblit

14:42 Ádám 0 Comments


Besorolása: X (unalmas)
Elterjedése: Nagyon ritka faj, már csak alig pár helyen találkozhatunk vele. A legtöbb példány a Mangrowe-erdőben él, azon belül az elkerített részen, de egy kisebb kolónia a turisták által látogatható területen is van.
Élőhelye: Csak vízben képes megélni, abból kikerülve maximum két percig bírja, aztán elpusztul.
Megjelenése: Nagyon apró lények, a kifejlett példányok is alig féltenyérnyiek. Alakjuk polipéra emlékeztet, de szemeik sokkal nagyobbak, fejméretükhöz képest aránytalanul nagynak tűnhetnek, de ez valamiféle furcsa bájt kölcsönöz nekik. Mintázata lehet pöttyös, spirálos, négyzetes vagy körös.
Táplálkozása: Kisebb vízi élőlényekkel táplálkozik, de csapatban a nagyobb halakat is képesek elejteni.
Színváltozatok: Rózsaszín, piros, kék és lila színekben fordul elő. Mintái feketék vagy fehérek lehetnek, de a legritkább példányoknak fényben ezüstnek tűnő, sötétben fluoreszkáló mintái vannak.
Érdekessége: Képesek kiszűrni a vízből a szennyező anyagokat, valamint egyszerűbb vízmágiára, mint például a víz hőmérsékletének és sűrűségének változtatása. A kék példányok meg is tudják fagyasztani a vízfelszínt, míg a fluoreszkáló egyedek képesek a víz kisebb részeket kiemelni, és formázni azokat. Ezen képességükkel el tudnak kapni a víz felett repülő rovarokat, amiket szívesen fogyasztanak.
Elem, amihez köthető: Víz


You Might Also Like

0 megjegyzés: